Nem tudom ki hogy van vele, de én imádok a szabadban sütni, főzni. Aki szeret grillezni, annak szeretnék egy újdonságot bemutatni, aminek a mi családunkban nagy sikere van! Igazából öcsém ennek a szakértője. Ő készített az udvarra egy olyan grillezőt, amibe egy régi masinát épített be, így annak a sütőfelületén fantasztikus jó lepényt lehet sütni. Nekünk csak egy "tárcsánk" van, de ezen is ugyanúgy el lehet készíteni.
A lényeg, hogy ne legyen nagy tűz, mert akkor gyorsan megég.
Hozzávalók (kb 9-10 db-hoz)
- 50 dkg liszt
- 1,2 dkg élesztő
- 2,5 dl tej
- 1 dl víz
- 3 kávéskanál porcukor
- 3 kávéskanál só
Töltelék ízlés szerint lehet:
sonka, tejföl, kukorica, juhtuiró, lilahagyma, savanyú uboka, trappista sajt, sült hagyma, stb.
Én a kenyérsütőgépembe szoktam beledobni mindent ami bedagasztja és meg is keleszti. Ha megkelt (Kb fél óra alatt) akkor kis cipókat formálunk belőle. Beolajozzuk a kezünket és mint a lángost, kicsit széthúzzuk (valamivel kissebb méretűre mint egy lángos). Rárakjuk az olajozott sütőfelületre és megsütjük, de nem teljesen készre, mert a töltés után még vissza kell rakni.
Megkenjük az egészet tejföllel, majd csak a felére rárakjuk amit szeretnénk, összehajtuk és még 1-2 percre visszarakjuk sütni, amíg a sajt elolvad benne. Nagyon-nagyon finom!
Egy két variáció:
- tejföl (lehet bele fokhagymát nyomni), sonka, kukorica, savanyú uborka, sajt
- juhturós tejföl, lilahgyama
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése