2010. április 27., kedd

Tejszínes-szedres túrótorta

Barátunk, Szabolcs 40. szülinapjára készítettem el ezt a tortát hétvégén, mivel nagyon szereti a túrós-gyümölcsös süteményeket. Nem nehéz elkészíteni, igazából a piskótasütés a leghosszabb része és szerintem nagyon különleges és finom.

Hozzávalók a piskótához (kerek tortaformába):
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
fél csomag sütőpor

A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verem, majd hozzácsurgatom egyenként a sárgát (ilyenkor én még robotgéppel szoktam). Ezután a sütőporral elkevert lisztet óvatosan fakanállal beleforgatom, hogy ne törődjön a hab, majd zsírozott, lisztezett tortaformába öntöm és kb 20 perc alatt 150 fokon megsütöm.

Hozzávalók a krémhez:
0,5 kg túró
2 dl tejszín
1 oetker zselatin fix
1 tejszínhabpor
1 dl tej
ízlés szerint porcukor (én kb 10 dkg-ot szoktam)
gyümölcs

A túrót a cukorral összekeverem. Felverem a tejszínt. Felverem a tejszínhabport a tejjel és a zselatin fix-szel (túrós, tejszínes sütikhez szoktam ezt használni és nagyon jól összeáll tőle).
A túróhoz hozzákeverem a tejszínt és a tejszínhabport.
A kész piskótát kiveszem a formából, majd azt elmosom és visszateszem bele a tortalapot.
Ezután rákenem a krémet és gyümölcsöt nyomkodok bele (szeder, eper, málna). A tetejét elsimítom.
Amikor kiveszem a hűtőből tálaláshoz nyomós tejszínhabból szoktam (ahogy a képen látszik) rá nyomni kis halmokat és közéje gyümölcsöt teszek.

2010. április 20., kedd

Pörkölt vadászné módra krokettel

Ezt a receptet évekkel ezelőtt találta anyu egy szakácskönyvben és azóta is csinálja nagy sikerrel. Közben én is eltanultam tőle és családom, valamint vendégeim körében szintén népszerű étel. Érdemes kipróbálni, mert a vörösbortól, szalonnától, gombától különleges pörköltet kapunk!

Hozzávalók:
60 dkg hús (lehet sertés vagy vad)
20 dkg gomba
pirospaprika
3 fej vöröshagyma
10 dkg füstölt szalonna
fűszerek (pörkölt kocka, gulyáskrém, pörkölt krém, bors, delikát)
2 dl vörösbor

A füstölt szalonnát kisütjük, majd kiszedjük és a zsírján megpirítjuk a hagymát. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a pirospaprikát. Ezután hozzáadjuk a felkockázott húst, kicsit megforgatjuk a zsíron, hogy fehéredjen, azután felöntjük a borral és ha még kell, hogy legyen leve, akkor kis vízzel. Én az elején mindig óvatos vagyok a vízzel, nehogy sok legyen, inkább menet közben öntök hozzá ha kell. Majd fedő alatt puhára főzzük. (minimum másfél órát). Pörköltkockával, delikáttal, borssal, gulyáskrémmel ízesíthetjük. A delikátnál vigyázzunk, mert az elég sós nem biztos hogy kell még sózni!
Amikor félig puha a hús én akkor szoktam belerakni a gombát.
Ha kell, a vizet még pótolhatjuk, hogy legyen leve a körethez. Burgonyakrokettel tálaljuk. (én olyat szoktam venni a Lidl-ben, hogy sütőbe kell betenni 20 percre)

2010. április 19., hétfő

Tejfölös gombaleves

A következő két étel, mondhatom, hogy a specialitásom, mivel már sokszor csináltam mindkettőt és általában nagy sikerük van.

Hozzávalók:

  • 20 dkg gomba
    1 kis fej vöröshagyma
    1 ek Delikát
    1 teáskanál pirospaprika
    2 csapott ek. liszt
    2 ek. olaj
    bors
    1 dl tejföl

    A galuskához
    2tojás
    4 ek liszt

  • Elkészítés:
    Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároljuk, majd a tűzrõl lehúzva hozzákeverjük a pirospaprikát. Hozzáadjuk a gombaszeleteket (én már csináltam üvegesből is és friss csiperkéből is, mindkettőből finom), rászórjuk a delikátot és lefedve addig pároljuk, míg a saját levét elfõvi.
    Ezután megborsozom, majd annyi vízzel felöntöm, amennyi levest akarok. Néhány percig főzöm így.
    Közben a hozzávalókat összekeverve elkészítem a galuskát és a levesbe szaggatom. Végül a lisztes tejföllel behabarom a levest. Folyamatosan kevergetve összefőzöm.


2010. április 15., csütörtök

Barátnőim receptjei - Tepsiben sült burgonya bazsalikommal és Csirkemell mozzarellával

Tepsiben sült burgonya bazsalikommal

Fantasztikusan finom ez a krumpli, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki!


A burgonyát kockára vágjuk, megmossuk. Kb. egy háromliteres tál legyen tele, mert nagyon összesül. (Ez az adag 4-5 személynek lesz elegendő.)
Teflon tepsibe kb. 1 dl étolajat öntünk.
Beleöntjük a tepsibe a felaprított krumplit, 4-5 gerezd fokhagymát vágunk rá, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk bazsalikommal.
Ráöntünk 1 dl vizet, letakarjuk fóliával és betesszük a sütőbe.
Kb. 20 percig letakarva hagyjuk, majd levesszük a fóliát és szép pirosra sütjük kb. 1-1 és fél óra alatt. Egyszer kétszer meg is keverhetjük, hogy egyenletesen piruljon. (Villanytűzhelyben tovább kell sütni.)

Csirkemell mozzarellával

Hozzávalók: 4 csirkemellfilé
só, bors
3 evőkanál étolaj
4 közepes nagyságú paradicsom
250 g mozzarella
kevés fűszerpaprika
Elkészítés:
A csirkemellfilét folyó, hideg vízzel leöblítjük, leitatjuk, majd sót és borsot szórunk rá.
Tűzálló serpenyőben felforrósított étolajban kb. 10 perc alatt megsütjük a filék mindkét oldalát.
A paradicsomot megmossuk, letöröljük, a szárvéget eltávolítjuk, majd felszeleteljük. A mozzarellát nem túl vastag szeletekre vágjuk.
A megsült csirkemellfilére felváltva paradicsom- és mozzarellaszeleteket teszünk. Sózzuk, borsozzuk, kevés paprikát szórunk rá. Majd sütőben, előmelegített grill alatt 5-10 perc alatt átsütjük.

Barátnőim receptjei - 5. Részeg Izidor

Részeg Izidor

Tészta: 4 tojás sárgáját kikeverünk 15 dkg porcukorral, 15 dkg vajjal és 2 evőkanál kakaóval

majd hozzáadunk 15 dkg lisztet, fél csomag sütőport majd a 4 tojás keményre felvert

habját. Megsütjük.

Töltelék: 25 dkg diót, fél dl rumot és 15 dkg porcukrot összekeverünk és a kihűlt tésztára kenjük.

Krém: fél liter tejet 2 csomag puncs- vagy eperpudinggal felfőzünk. 1 margarint 6 kanál porcukorral kikeverünk. Miután kihűlt a puding a kétféle krémet összekeverjük és a

tésztára simítjuk.

A tetejére csokit csurgatunk. 5 dkg csokit felolvasztunk 5 dkg vajjal.

(Kosik Szilvia receptje)

Barátnőim receptjei - 4. Minestrone leves

Kosik Szilvia kolléganőm olaszos receptjét szeretném most közzétenni.

Minestrone leves

Hozzávalók: 200 g sárgarépa

300 g burgonya

100 g zeller

100 g zöldbab

1 fej hagyma

75 g húsos szalonna

2 evőkanál olívaolaj

1 liter húsleves

100 g zöldborsó

50 g levestészta

2 szál petrezselyem

Paprika

40 g frissen reszelt parmezán sajt

Elkészítése:

1. A sárgarépát meghámozzuk, lemossuk és lecsöpögtetjük. A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, leöblítjük majd mindkettőt kis kockákra vágjuk.

2. A zöldbabot is megmossuk, lecsöpögtetjük és darabokra vágjuk. A hagymát is felaprítjuk. A szalonnát apróra kockázzuk.

3. Egy fazékban felforrósítjuk az olívaolajat, a szalonna- és hagymakockákat keverés mellett megfuttatjuk rajta. Hozzáadjuk a sárgarépát, burgonyát, zellert, zöldbabot, majd a szalonnás hagymával együtt átpároljuk.

4. Felöntjük a levessel (természetesen lehet húsleves kockából is) felforraljuk és lefedve 10-12 percig főzzük. Ezután beletesszük a zöldborsót, a tésztát, keverés közben újra forrásba hozzuk, majd lefedve még 5-7 percig főzzük.

5. A levesbe szórjuk a zöldpetrezselymet, majd felfűszerezzük, sóval, paprikával ízesítjük. Parmezán sajttal megszórva tálaljuk.

Hiba történt a modul működésében