2010. augusztus 23., hétfő

Nyári rizottó

Kolléganőm Joli egy receptet talált egy újságban  nemrégen. Tudja, hogy én is imádom a Brie sajtot, - mivel a múltkor egyszerre csaptunk le rá a boltban :o)) - rögtön megmutatta nekem, amit én ki is próbáltam. Szerintem finom nyári különlegesség!

Hozzávalók:


egy közepes cukkini

30 dkg rizs

15 dkg húsos szalonna

1 pohár fehérbor

húsleves alaplé (kb. fél liter liter)

1 hagyma

olívaolaj
1  gerezd fokhagyma
kb. 20 dkg brie

A cukkinit vékonyan felkarikázom, és egy serpenyőben, kevés olívaolajon, megsütöm amíg megpuhul és megpirul. A maradék olajon megsütöm a kockákra vágott szalonnát, majd hozzáadom a felaprított hagymát és fokhagymát. pár percig együtt sütöm őket, majd belekeverem a rizst, felöntöm a borral és húsleves alaplével  és addig főzöm, amíg a rizs megpuhul. Ha a rizs megfőtt  egy tűzálló tálba rakom, tetejére a cukkini karikákat  és a brie-t. Előmelegített sütőben, kb. 220 fokon pár percig sütöm, hogy a sajt megolvadjon.
Aki nem szereti a brie sajtot tehet rá akár trappistát, vagy füstölt sajtot is.

2010. augusztus 3., kedd

Barátnőim receptjei - Tiramisu - tojás nélkül


Egy újabb tiramisu receptet teszek közzé, ezúttal barátnőm, Reiter Anett készítette el  és nagy örömömre le is fotózta, ahogy ígérte az üzenőfalon! Próbáljátok ki, ahogy ismerem őt, nem fogjátok megbánni! :o))

Reiter Anett: "Szerettem volna elkészíteni nagy kedvencünket a tiramisut, de ilyen kánikulában tartottam a nyers tojástól. Ezért olyan receptet kerestem, ami tojás nélkül is elkészíthető. Végül két-három változat „összeollózásával” sikerült elkészítenem az én végleges verziómat, ami igen nagy siker lett.

 Hozzávalók:
1 csomag babapiskóta (kb. 24 darab)
4 dl habtejszín                                                                      
2 csomag habfixáló
3 ek. kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg mascarpone
3 adag kávé
1,5 dl tej
rumaroma (izlés szerint)
kakaó

A tejszínt egy percig verjük robotgéppel. Hozzáadjuk a habfixálót, a kristálycukrot, és a vaníliás cukrot, majd az egészet kemény habbá verjük. Mikor elérte a kellő állagot óvatosan hozzákeverjük a mascarponet. Lefőzzük a kávét, beleöntjük a tejet és a rumaromát. A babapiskótákat beleforgatjuk a tejes-rumos kávéba és egy jénaiba elkezdjük lepakolni. Mikor megvan egy réteg rátesszük a mascarpones krém felét. Újra egy réteg kávés piskóta, majd a krém másik fele következik. A tetejét meghintjük kakaóval. A legjobb ha egy éjszakát pihen a hűtőben, de ha az éhes család nem bír annyit várni 4-5 óra elteltével lehet nassolni.:-))"

2010. július 12., hétfő

Barátnőim receptjei - Zabkeksz alapú hidegtorta

(Vitéz Kata írta:) Hétvégén anyu szülinapjára akartam valamilyen hidegtortát készíteni. Volt itthon egy doboz mascarpone, ehhez kerestem receptet a neten. Találtam egyet a borsa.hu-n, ezt csináltam meg 1-2 változtatással. Nagyon fincsi, krémes, könnyű nyári süti lett belőle! 


Hozzávalók:
1 csomag Győri Zabfalatok keksz
10 dkg vaj
1 doboz (25 dkg mascarpone)
1 doboz habtejszín (2,5 dl)
2 evőkanál Gála vaníliapuding (vagy más főzés nélkül elkészíthető pudingpor)
1 doboz őszibarackkonzerv

A kekszet összemorzsoltam és a 10 dkg kihűlt olvasztott vajjal összegyúrtam. Egy kerek formába simítottam és a hűtőbe raktam dermedni. A mascarponét, a tejszínt és a pudingport géppel habosra kevertem és hozzáadtam még egy összeturmixolt barackot is. A krémet eloszlattam a zabkeksz alapon és barackkal díszítettem a tetejét. Majd néhány órára hűtőbe tettem.

2010. június 16., szerda

Epres tejberizs

Úgy gondoltam, hogy a mai ünnep alkalmából mindenképpen kell feltennem egy új receptet. Ezt a desszertet nem a bonyolultsága miatt választottam, hiszen tejberizst mindenki tud készíteni. Inkább azért, hátha ötletet adok egy gyors vendégváró édességhez. Szombaton nagyon meleg volt és vendégeket vártunk este, biztos voltam benne, hogy nem fogok a sütő mellett állni, viszont jó lenne valami gyors édesség. Volt otthon eper, így kitaláltam ezt a mutatós (és a vendégek szerint is) nagyon fincsi desszertet. Mindenkinek nagyon tetszett!
A tejberizst elkészítjük (én ehhez a tupperes mikrós rizsfőzőt használom; szenzációs! Ha valakit érdekel ebben a tejberizs elkészítése, írjon és elküldöm a receptet.
Közben az epret leturmixoltam és cukrot kevertem hozzá. Üvegedényben, vagy fagyis kehelyben rétegeztem a tejberizst és az epres mártást, hogy mutatós legyen. A tetejére félbevágott epret és mentalevelet tettem (van a kertben a mojito koktél miatt o)) Szerintem most, amíg tart az eperszezon érdemes kipróbálni!

1 éves a blog!!!

Hát elérkezett az 1. szülinapja a blogomnak. Pont ma 1 éve tettem fel az első receptet, a madártej szeletet, ami azóta is nagyon népszerű a látogatók körében.
Ebből az alkalomból kicsit megújult az oldal, új, vidámabb színt kapott.
Kedves eddigi látogatóim! Köszönöm, hogy az elmúlt egy évben több mint nyolcezren kattintottak a blogomra és nézegettétek receptjeimet! Remélem, hogy  jövőben is visszatértek és bízom benne, hogy új látogatókat is köszönthetek majd itt! Kérlek Titeket, hogy ha tetszik az oldalam, írjatok az üzenőfalra véleményeket, ötleteket!
Ígérem, hogy a jövőben is egyszerű, finom és kipróbált receptekkel tudok majd kedveskedni Nektek!
Még egyszer köszönettel: Viki

2010. május 28., péntek

Citromvarázs

Múlt hétvégén kerestem valamilyen citromos, sütés nélküli receptet a neten és ezt hoztam össze több féléből. Sajnos lefényképezni nem volt időm, mert elég gyorsan elfogyott, addig ezt a képet hagyom kint, amíg újra elkészítem. Mint sok más receptemhez, ehhez is tupperes edényt használtam. Ezt a fesztivál nevű formát nagyon rég kaptam még anyutól, már nem lehet ilyet rendelni, az utódját viszont igen, a desszertes gyűrűt. Nagyon jól mutatnak benne a sütemények!

Hozzávalók (a képen látható fesztivál formához):
2 dl tejföl
4 dl habtejszín
1 kiscsomag túró (25 dkg)
1 csomag babapiskóta
2 citrom
porcukor ízlés szerint (kb 8-10 dkg)
1 oetker zselatin fix

A felvert tejszínhabot összekeverem a túróval, tejföllel, porcukorral, a citromok reszelt héjával és leveivel valamint a zselé fix-szel és a formába rétegezem a babapiskótával. Én hosszút vettem és eltörtem, de lehet kis kör alakút is használni és akkor nem kell bajlódni az összetörésével! Mindenképpen hűtőbe kell tenni pár órára!


2010. május 25., kedd

Isteni tojásos nokedli tupperesen

Bár nem szoktam más tollával ékeskedni, ezt a Stahl receptet úgy gondolom mégis közzé kell tennem. Kicsit aggódtam, hogy a páromnak hogy ízlik majd, de amint megkóstolta, az volt az első mondata, hogy ezt tedd fel a blogodra mindenképpen!
Talán nem jutna eszébe senkinek tojásos nokedli receptet keresni a neten, mert mindenki a klasszikus recept szerint készíti, így viszont lehet hogy többen szívesen kipróbálják majd. Az elkészítéséhez tupperes dolgokat használtam (maxi-mix, nokedli szaggató), amelyek a képen is láthatóak. Bár sokan csodálkoznak, hogy a galuska tésztába nem kell tojás, higyjék el nekem, ez a recept mégis fantasztikus, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
2 zúzott fokhagyma
1 dl tej
víz



A hozzávalókat összekeverjük, majd annyi vizet adunk hozzá, amennyit a tészta felvesz; se túl lágy, se túl kemény ne legyen!
Nagyon ajánlom mindenkinek a tupperes nokedli szaggatót! A benne lévő mélyedés miatt nagyon könnyű kiszaggatni a galuskát és mivel műanyag és formatervezett az elmosása is nagyon egyszerű ellentétben a régi, fémes nokedliszaggatómmal.
Beleöntjük a nokedlit egy teflonos edénybe felforrósítjuk. Közben 4 tojást kb 1 dl tejszínnel és sóval összekeverek (nagyon jó erre a tupperes mix-fix) Ráöntöm a nokedlire és kevergetem, addig, amíg még lágy. Ne legyen túl száraz rajta a tojás! Ecetes fejes salátával vagy tejfölös uborkasalátával ajánlom!

2010. május 13., csütörtök

Sonkás-gombás-pórés lepény

Kitaláltam, hogy csinálok egy gombás lepényt, így elkezdtem recepteket keresni a neten. Találtam egyet, kipróbáltam, de én ehhez még hozzátettem a gombát. A tésztája a kenyér és a pizza közé tehető. Szerintem nagyon finom!

Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt, ½ csomag friss élesztő, só, 3 kanál olaj, 1,5 dl tej vagy víz;
A töltelékhez: 1 póréhagyma, 1 üveges gomba (vagy friss champion kb 20 dkg), 15 dkg sonka, esetleg bacon, kevés olaj, só, bors, ételízesítő; A tetejére: 2 dl tejföl, 3-4 tojás, 10 dkg reszelt sajt.

A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt kis sóval és cukorral. Majd hozzáadjuk a lisztet, sót, bedagasztjuk (én kenyérsütőbe szoktam csinálni) és kelni hagyjuk (tupperes kelesztőtálban kb 20 perc elég). Közben karikákra vágjuk a póréhagymát és kevés olajon megpároljuk a gombával. Ha puha hozzáadjuk a sonkát, esetleg lehet bacont is. Megszórhatjuk kis ételízesítővel, borssal.
Egy üveg pitesütő formát vajazunk és lisztezünk. A tésztát egy nem lisztezett deszkán kinyújtjuk majd a formába tesszük és egy villával megszurkáljuk, hogy egyenletesen keljen. Öszekeverjük a tejfölt, reszelt sajtot és a tojásokat.
A tésztára tesszük a póréhagymás-gombás keveréket. Ráöntjük a tejfölös masszát, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 35 percig sütjük.

2010. április 27., kedd

Tejszínes-szedres túrótorta

Barátunk, Szabolcs 40. szülinapjára készítettem el ezt a tortát hétvégén, mivel nagyon szereti a túrós-gyümölcsös süteményeket. Nem nehéz elkészíteni, igazából a piskótasütés a leghosszabb része és szerintem nagyon különleges és finom.

Hozzávalók a piskótához (kerek tortaformába):
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
fél csomag sütőpor

A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verem, majd hozzácsurgatom egyenként a sárgát (ilyenkor én még robotgéppel szoktam). Ezután a sütőporral elkevert lisztet óvatosan fakanállal beleforgatom, hogy ne törődjön a hab, majd zsírozott, lisztezett tortaformába öntöm és kb 20 perc alatt 150 fokon megsütöm.

Hozzávalók a krémhez:
0,5 kg túró
2 dl tejszín
1 oetker zselatin fix
1 tejszínhabpor
1 dl tej
ízlés szerint porcukor (én kb 10 dkg-ot szoktam)
gyümölcs

A túrót a cukorral összekeverem. Felverem a tejszínt. Felverem a tejszínhabport a tejjel és a zselatin fix-szel (túrós, tejszínes sütikhez szoktam ezt használni és nagyon jól összeáll tőle).
A túróhoz hozzákeverem a tejszínt és a tejszínhabport.
A kész piskótát kiveszem a formából, majd azt elmosom és visszateszem bele a tortalapot.
Ezután rákenem a krémet és gyümölcsöt nyomkodok bele (szeder, eper, málna). A tetejét elsimítom.
Amikor kiveszem a hűtőből tálaláshoz nyomós tejszínhabból szoktam (ahogy a képen látszik) rá nyomni kis halmokat és közéje gyümölcsöt teszek.

2010. április 20., kedd

Pörkölt vadászné módra krokettel

Ezt a receptet évekkel ezelőtt találta anyu egy szakácskönyvben és azóta is csinálja nagy sikerrel. Közben én is eltanultam tőle és családom, valamint vendégeim körében szintén népszerű étel. Érdemes kipróbálni, mert a vörösbortól, szalonnától, gombától különleges pörköltet kapunk!

Hozzávalók:
60 dkg hús (lehet sertés vagy vad)
20 dkg gomba
pirospaprika
3 fej vöröshagyma
10 dkg füstölt szalonna
fűszerek (pörkölt kocka, gulyáskrém, pörkölt krém, bors, delikát)
2 dl vörösbor

A füstölt szalonnát kisütjük, majd kiszedjük és a zsírján megpirítjuk a hagymát. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a pirospaprikát. Ezután hozzáadjuk a felkockázott húst, kicsit megforgatjuk a zsíron, hogy fehéredjen, azután felöntjük a borral és ha még kell, hogy legyen leve, akkor kis vízzel. Én az elején mindig óvatos vagyok a vízzel, nehogy sok legyen, inkább menet közben öntök hozzá ha kell. Majd fedő alatt puhára főzzük. (minimum másfél órát). Pörköltkockával, delikáttal, borssal, gulyáskrémmel ízesíthetjük. A delikátnál vigyázzunk, mert az elég sós nem biztos hogy kell még sózni!
Amikor félig puha a hús én akkor szoktam belerakni a gombát.
Ha kell, a vizet még pótolhatjuk, hogy legyen leve a körethez. Burgonyakrokettel tálaljuk. (én olyat szoktam venni a Lidl-ben, hogy sütőbe kell betenni 20 percre)